Leleplezték a C Mercit
Kiszivárogtak a gyári fotók a Mercedes C-osztályról, amelynek várhatóan jövő év januárjában lesz a hivatalos premierje.
Hiába tett meg mindent a német márka, nem tudta eltitkolni az érdeklődők elől a januárban startoló C-osztály külsejét. A kiszivárgott gyári fotókat egy spanyol lap, a Diariomotor hozta le, és a képek alapján úgy tűnik, hogy a Mercedes folytatja azt a stílust, amit az E-osztálynál elkezdett.
Megtalálható itt persze egy kis CLA és az S-osztály néhány vonása is, azonban mostani állás szerint a németek inkább az E-osztállyal szeretnék párosítani az új modellt.
A sportos külső és a lágy elegancia persze kifejezetten jól áll a C Mercinek, azonban a küllemen kívül sok információt nem tudhattunk meg az új modellről.
A motorkínálatot továbbra sem ismerjük, viszont a stuttgarti nemzetközi bemutatón az utasteret és a műszerfalat meg lehetett nézni. A kiállításon néhány technikai részletet is elárultak, és kiderült, hogy az új C-osztály olyan finomságokkal kerül a kereskedők kínálatába, mint a GPS-alapú klíma, amely automatikusan belső keringetésre állítja magát, ha az autó egy alagútba ér.
A legkisebb hosszmotoros, magas minőségű utastérrel rendelkező Mercedesben emellett megtalálható a légrugózás, a karosszéria acél–alumínium hibrid, a belső felszereltség pedig pazar és lenyűgöző.
A külső és a belső ismeretében nagy a valószínűsége, hogy már sokan várják a januári premiert, amikor végre testközelben csodálhatják meg a német márka úgy csodagépét.